Searching...

Szojuz–36 (1979)

Minek köszönhette Farkas Bertalan (65), hogy 35 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án ő lett az első magyar űrhajós?

Egyesek szerint a sármjának: a jóképű űrhajós jobban mutat majd az állami ünnepségeken és a propagandakiadványokon. Mások szerint a „Bercihez" hasonlóan szabolcsi születésű politikus, Berecz János (a Központi Bizottság tagja) intézte, hogy földije indulhasson a nagy kalandra.A valóságban viszont minden jel szerint a szovjet repülőorvosok mondták ki a döntő szót: ők szűkítették két főre a csillagvárosi kiképzésre jelentkező magyar vadászrepülő-pilóták számát (Farkas Bertalanon kívül Magyari Béla készült fel), és a szovjetek döntöttek arról, melyikük hagyhatja el a Föld légkörét.

Farkas Bercit sokáig a repülés sem vonzotta. Focista akart lenni, 17 évesen mégis a repülősök között kötött ki. 1978-ban jelentkezett űrhajósnak az Interkozmosz programba, 96 jelentkező közül választották ki. Úgy volt, hogy 1979-ben lövik fel őt és Valerij Kubaszov (†80) parancsnokot, de műszaki okok miatt egy évet várni kellett. Ám a magyar űrhajósok így sem unatkoztak.(idézet) Berencsi Dávid

A képen: Valerij Nyikolajevics Kubaszov és Farkas Bertalan. 

Fotó: Profimedia-Reddot



Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!