Searching...

Sztárparádé a Blahán (1970)

Komoly emberek, magas állami díjakkal a zakójuk reverjén. Ők a humoristák, akik 1970 decemberében a Népszabadság szerkesztőségének tanácstermében ülnek a Blaha Lujza téren.

Ez a Sajtóház, az épület, amely nincs már. A falon az elődök: Rózsa Ferencet, az illegális Szabad Nép megalapítóját és Révai Józsefet, aki az 1945 utáni években főszerkesztett, ismerem fel közülük.

A képen:?,Abody Béla(b2), a kor népszerű irodalmára, kabarészereplő, később a Vidám Színpad igazgatója. Majd Marton Frigyes(b3), rendező következik, aki addigra megalapította a Rádiókabarét, később a Mikroszkóp Színpadot irányította.Mikes György(b4) ül mellette. A „pesti Mikes”, mert volt egy londoni is. A Ludas Matyinál dolgozott, de a tévéből, rádióból is ismerte a nép. Major Tamás(b5), a XX. század egyik legnagyobb magyar színésze is ott ül. Ő addigra már elveszítette hatalmi pozícióit, de rendezőként, színészként, sőt kabarészínészként is népszerű volt. Az asztalfőn Molnár Gál Péter(k), a lap színikritikusa. Talán neki kellett volna megírnia az eltervezett cikket. Mellette Hámos György(j3) író, humorista. Rendkívül termékeny szerző, aki a háború utáni években magas rangú rendőrtiszt is volt. Bal oldalán pedig Komlós János(j2), a Mikroszkóp Színpad igazgatója, szerzője, szereplője. Korábban a Népszabadság kulturális rovatát vezette. A kép jobb szélén elhelyezkedő ifjú hölgy Kun Erzsébet(j1), a lap gép- és gyorsírója volt, később újságíró.(Idézet)
Szerző:Miklós Gábor

Fotó:Rév Miklós / Népszabadság/archív



Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!