Searching...

Kórházban (1970)

Az, aki a gyógyintézeti ágyon gumikötelezik, a magyar futball legnagyobb művészeinek egyike volt. És – a negyvenöt esztendős felvétel tanúsága szerint – súlyos tévedésben van. Göröcs János széles mosolya arról árulkodik: nincs kétsége felőle, hogy tökéletesen felépül, noha műtéten esett át, miután az 1970. szeptember 27-én rendezett magyar–osztrák találkozó második félidejében hordágyon kellett levinni a pályáról. Nem bántotta senki: megroppant a térde.


Harminc-negyven méteres szöktetései élményszámba mentek mind a nézők, mind a játékostársak számára: utóbbiak előtt nemhogy lehullt, de valósággal megállt az ihletett karmester labdája, s az időnként hét-, nyolc-, sőt tizenegy gólos újpesti parádék (nyílt) titka – Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai Antal gólerősségén túl – épp e ragyogó ütemű és nagyvonalú támadásindításban rejlett.
Göröcs az ötvenes-hatvanas évek válogatottjában Sándor „ Csikart”, Albert Flóriánt, Tichy Lajost, Farkas Jánost szolgálta ki Csortos Gyulát idéző eleganciával, aztán a hetvenes esztendőkhöz közeledve főként a klubtársait kellett megjátszania a címeres mezes csapatban is. Az 1970-es magyar–osztrák előtt 1969 decemberében Marseille-ben, a csehszlovákok elleni, soha nem feledhető vb-pótselejtezőn ( 1-4) szerepelt a nemzeti együttesben, majd a bukott kapitányt, Sós Károlyt felváltó Hoffer József „junior” keretet hirdetett.(idézet)
Szerző:Hegyi Iván

Fotó:Bánhalmi János 



Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!