Searching...

Ajándék ez a nap (1979)

Bár néha minden bizonnyal jólesik kicsit másként szemlélni a dolgokat, abba belegondolni is rossz, mi történik akkor, ha a terpeszállásban lábak közötti áttekintés állandó világszemléletté szilárdul: mi úgy maradunk görnyedezve, körülöttünk pedig minden fejtetőn, és végül kiderül, hogy hosszú időre kell ebben a tartásban berendezkednünk. Mégis ami az igazi trükk Gothárnál, hogy efféle nyakatekert mozdulatra nincs szüksége. Tökéletesen hétköznapi és megszokott minden, miközben rémesen abszurd.

Valósággal frusztrálja a nézőt, ahogy Gothár Péter megkomponálja és Koltai Lajos megvilágítja a jeleneteket. A jobb világba vágyódó szereplők ablak vagy fényforrás előtt, a kép előterében ülnek. Balázs Béla óta tudjuk: a mozgókép vívmánya a közelkép. Végre szégyenkezés nélkül, közvetlen közelről szemlélhetjük az emberi arcot. Hiába ismerjük Gothár Péter színészeit, az Ajándék ez a nap (1979) és a Megáll az idő (1981) sokadik megtekintésekor is erőltetnünk kell a szemünket, hogy jobban megfigyelhessük az arcuk részleteit, jobban lássuk a mimikájukat, a kifejezéseiket. De a kompozíciók akadályozzák ezt, illetve tudatosítják bennünk ez erőlködést, mikor Koltai hagyja, hogy a hátulról jövő fény megtévessze a felvevőgépet. A szemből érkező világosság elvakítja az optikát, ennek következtében a szereplők arca rendszerint sötétben marad, épp csak a kontúrjaik felismerhetőek. Amatőr fényképeken láthatunk ilyesmit. Az automata gép rosszul méri be a fényt, és a kép előtere, ahol általában a fő téma elhelyezkedik, alulexponált lesz, így abból, amit a fotós meg akart örökítetni, pont nem látszik semmi. Azonban Koltai elrontott képei a vizuális stílus szerves részét képezik mindkét filmben. Ezekben a beállításokban ott van minden, ami a Gothár által filmre vitt világra jellemző: az elrontott, elromlott, sötétben maradó jelen és a vakító, ködös, vágyott jövő, amelyről azonban semmit nem tudunk, hiszen fénye elvakít, mintha csak a napba néznénk. Nem világítja be a szereplőket, inkább kiélezi a kontrasztot a jelen sötétsége és a vágyott világ valószerűtlen fényessége között. Gothár szereplői így beszélgetnek a sötétben, miközben ők maguk is sejtik, hogy van valami más, valami jobb, ami azonban elérhetetlen számukra. A rendező első két nagyjátékfilmje harminc év alatt sem veszített erejéből, a színes lámpákkal látszólag véletlenszerűen bevilágított képek magukkal ragadnak ma is....(idézet)
Szerző:Hornung Ágnes

A képen:Derzsi János és Esztergályos Cecília

Standfotós:Jávor István



Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!