Searching...

Fészek Művészklub (1952)

Mi is az a Fészek? Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubja. Ez az elnevezés Zilahy Gyulának a Nemzeti Színház tagjának a leleménye. Kalmár Tibora művészklub híres asztaltársaságainak legjobb élceit és fricskáit szedte össze. A századfordulótól az ezredfordulóig, Királyhegyi Páltól FényesSzabolcsig megelevenednek azok, akiket jószerével már csak hangés filmszalagok őriznek. A poénok halhatatlanok, bár itt-ott Rákosit először Kádárra, később tetszés szerinti kortárs névre kell cserélni.
Kalmár Tibor kívül-belül ismeri az épületet és az egykori törzsvendégek szokásait. Tőle idézünk.

A Fészek Művészklub 1901-ben alakult, székhelye, alapításától fogva az a háromszintes sarokház, amely a VII. kerületben, a Kertész utca és Dob utca sarkán található. A bejáratnál a porta, mely mögött egykor Elemér úr ült, aki elbeszélésem idején a kapu őrzője volt. Jobbra nyílik az étterem, mely helyiség lesz egyik színtere elbeszélésemnek. Ha néhány lépcsőt felsétálunk, a kertvendéglőbe jutunk, amit félköríves kolostorkerengők mintájára épült, kettős oszlopokra támaszkodó árkádsor keretez. A teraszra felvezető lépcső mellé kút került, Zsolnay kerámia burkolattal. A kert középen megannyi árnyat adó fa, amely valóságos oázis érzetét kelti a kerület betonrengetegében. Az udvaron a budai Várból átmentett gázlámpák állnak. Az előcsarnokból és a hallból széles lépcsősor vezet az első emeletre, ahol az eszpresszó, a biliárdterem, a könyvtár és a kártyaszoba található. A mellvéd előtt egy félkör alakú benyíló, hatalmas, kényelmes kanapéval és öblös fotelokkal. Mögötte, egy-egy posztamensen, Lechner Ödön és Munkácsy Mihály szoborportréja. Ez lesz a másik helyszíne történetemnek. Innen két félköríves lépcsősor vezet a második emeleti színház- és kiállítótermekbe, valamint a bárba, melynek éjszakai életéről szintén beszámolok. A lépcső oldalfalát Herman Ottó festményei díszítik.(idézet)
Szerző:Závodszky P.Árpád(nol.hu)

A képen:Krencsey Mariann ,középen Marton Endre rendező,  jobb oldalán pedig  Kalmár Tibor.




Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!