Searching...

Vasas-üdülő (1972)

Budapest.1972.05.

A labdarúgó-válogatott tagjai azért lehettek a pihenőövezetben, mert Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a magyar–román Eb-negyeddöntő bukaresti visszavágója után úgy határozott: a keret három napra hazajön, és Budapestről utazik a legjobb négy közé jutásról döntő harmadik mérkőzés színhelyére, Belgrádba.

Akkoriban még nem értek többet a vendégként szerzett gólok, mint az otthoniak, így a Népstadionban elért 1-1 és a revánsmeccs 2-2-je után újabb másfél óra várt a vetélytársakra, a kiírás szerint semleges pályán. Pénzügyileg mind a magyar, mind a román szövetség jól járt, mert a jugoszláv fővárosban 55 ezer drukker gyűlt egybe – Budapesten és Bukarestben egyaránt 75 ezres telt ház volt –, s bár az Eb-mérkőzés előjátékaként a Partizan–Vardar Szkopje bajnoki mérkőzés (1-0) zajlott, a belgrádi klub csak a jegybevétel 12 százalékára tarthatott igényt. Ugye, tetszenek figyelni: három találkozón 205 ezer ember a lelátókon...

A futball iránti – akkori – érdeklődésre jellemző még, hogy Zelk Zoltán azokban a napokban jelentette meg Levél Szigligetről című versét, melynek egy részlete így hangzott: „Zápor... de tán ha jég, ha / cigánygyerek az égből, / akkor is ott leszek majd, / ott én, ma délután / a szigligeti pályán,/ hul Uzsa csapatával / vív bajnoki csatát / a helybéli csapat.” S a költő nyilván nem hitte volna, hogy lesz idő, amikor Szigliget- és Uzsa-szintű együttesek NB I-esekké avanzsálnak...(idézet)
Szerző:Hegyi Iván

A képen:Kű Lajos, Dunai Antal, Szűcs Lajos és Bene Ferenc lazít a képen, amely 1972 májusában, a Római-parti Vasas-üdülőben készült. 




Kép nagyitása: -egeret ráviszed a képre -jobbegérgomb -Link megnyitása új lapon

0 megjegyzés:

 
Back to top!